Téli éj

Hó alatt, jég alatt
szendereg a tavasz,
csend van, most nem beszél,
hallgat a téli éj.
Vakító a színe.
Tengernyi hópihe
szomorún útra kél,
s amikor földet ér,
megszűnik élete –
már csak hó, nem pihe.
Odafenn csillagok,
mint gyémánt billogok
borítják az eget,
lesik az életet.
Idelenn emberek
ágyukban fekszenek,
feledve gondjaik
álmodják álmaik.
Szél támad, táncra kér.
Partnere száz kövér
táncosnő, mind remek.
Keringőt lejtenek.
Nézi a sárga Hold
műsoruk, s vágyat olt
szívébe e szépség:
rájuk hinti fényét.
Hideg van, ünnepi.
A tájat belepi,
s átfesti képére:
szikrázó fehérre.
Holnap majd az új nap
lényei gázolnak
művébe, de addig
országa tündöklik.

• Előző
• Tovább