Varjak

Fekete varjak szállnak az égen,
csúf károgásukat hallgatom.
Csúf lenne? Talán csak jövőnk idézi,
így érzem, s ezért nem állhatom.

Figyelmeztetnek: „Kár, kár, nagy baj lesz!
Ember, ne folytasd ezt így tovább!”
Borzong, ki hallja, ám meg nem értjük.
Éljük a boldog ma mámorát.

Pedig ők tudják. Ruhájuk gyászos –
készülnek a napra réges-rég,
melyen az ember eltörli végleg
a Földet és önnön életét.

Sok faj eltűnt már, növény és állat
nyögi fájdalmát, hogy létezünk.
Ám mégsem félünk, rohanunk tovább,
hajszoljuk egyre csak végzetünk.

Eltiprunk mindent, élet nem számít –
addig, míg másé, hadd múljon el!
És ha ránk is szól néha egy társunk,
azt fülünk mellett engedjük el.

Az égre nézek. Nem hangotok csúf!
A világ lesz az, igen hamar.
Hé, varjak ott fenn! Károgjatok csak!
Kiáltásotok a szívbe mar.

• Előző
• Tovább