Nyári eső

Feszül a levegő, elpattanni készül,
felhőket toboroz hozzá segítségül.
Fullasztó meleg van, a tüdő ma szenved,
lassan vánszorognak, megnyúlnak a percek,
gyöngyözik a homlok, a mellkas nehezül,
a súlyos légnyomás régóta rajta ül,
vízillattal telik meg az orr, és – végre! –
eldördül egy villám, csapást mér az égre.

Leszakad a mennybolt, ömlik, zuhog egyre,
forró cseppek hullnak utcákra, terekre,
tócsák gyülekeznek a hepehupákban,
apró folyók futnak le a csatornákban,
szemetet hord a víz, elmossa a szennyet,
egyszerre frissít fel földet, elmét, lelket.
Mikor dala csitul, s kisüt a Nap újra,
szivárványt rajzol a magasba száz ujja.

• Előző
• Tovább