Társamat keresem

Társamat keresem,
keresem a társam.
Rémlik, hogy régebben,
valahol már láttam –
fehér csődör hátán
feszített a szőke,
kék szeme csillogott,
mint tiszta tó tükre.
Szerettem e mesét.
Becsuktam a könyvet.
Hogyha szembe jönne,
nem ejtenék könnyet –
délceg, deli vitéz,
valahány nő álma...
Ám hogyha megszólal
fenn, lován a drága,
kiderül a titok,
mit külcsín rejteget:
szívében csak ő van,
másnak nem ad helyet.

Társamat keresem,
keresem a társam.
Rémlik, hogy álmomban
valahol már láttam –
lova fekete volt,
lazán ringott rajta,
kardját és a vértjét
réges-rég elhagyta.
Szerettem az álmot.
Sajnos, felébredtem.
Hogyha szembe jönne,
elé állnék menten –
legyen csak a mese
a szép királylányé,
engem taszít fénye,
a tündérpomádé.
Nem kell hős vitéz már,
nem kell ifjú herceg!
Az kell csak, ki engem
a szívébe enged.

• Előző
• Tovább