Száműzött

Nincsen menedéke,
nincsen nyugodalma,
percre sem pihenhet,
fut, amíg csak él –
s addig él, amíg fut.
Száműzött vaddá lett,
sarkában üldözők,
hát sosem henyél.

Unja már a dolgot,
bőszen ordítaná
képükbe a valót:
„hitvány gyilkosok!”,
és bátran kiállna
ellenük – ha merne,
de a bátorsága
régen elfogyott.

Apránként fosztották
meg önnön magától,
elvették reményét,
elvették hitét,
s végül megalázva,
szégyennel terhesen
bujdokolt előlük,
útjukból kitért.

Végiggondol újra
megannyi gyötrelmet,
miket túlélt eddig,
s mik jöhetnek még...
Hirtelen megtorpan.
Örökké szaladni?
Nem! Soha többé nem!
Torkig van, elég!

Leül egy fa alá,
hátát nekiveti,
lábait kinyújtva
a jöttükre vár,
s mikor köré gyűlnek,
mosolyogva nézi
értetlen arcukat.
Ő nem préda már.

• Előző
• Tovább