Az ostoba majom

Valamikor réges-régen, még az idők hajnalán,
egy borongós, csúf reggelen majmok ültek fenn a fán.
Marakodtak, mert termése ízletes volt, ám fogyott –
ezért egymástól próbáltak csenni néhány darabot.
Egyikük gondolt egy nagyot, és így szólt a többihez:
„Civódunk, pedig a földön van sok gyümölcs. Lemegyek!”
Intette a legöregebb: „Ne tedd ezt, te ostoba!
Megmérgezi életedet, tönkretesz e lakoma!”
De neki hiába beszélt, nem hallgatott a bölcsre.
Mohón rávetette magát a lehullott gyümölcsre.
„Ez így mégsem túl jó nekem” – lett úrrá rajta a félsz –
ha ragadozó közeleg, nem látom meg a veszélyt.”
Hátsó lábaira állt hát, úgy kémlelte a teret,
s bár a háta belesajdult, peckesen lépegetett.
Egy bolond száz újat csinál – régi, igaz bölcsesség.
Társainak szörnyen tetszett az új móka, követték.
Csak a legöregebb maradt, s fejcsóválva mormogott:
„Szerencsétlen testvéreim, emberekké váltatok!”

• Előző
• Tovább