Hallgatom a Csendet

Hallgatom a Csendet. Órák óta fecseg.
A szavába vágnék, de sajnos nem lehet.
Nem lehet, mert minden vádló szava igaz –
én égettem fel a hangokból szőtt hidat.

Takaros kis híd volt, szakadékon nyúlt át.
Most nem látni mást, csak kormos, üszkös romját,
s nem tudok átmenni már a Túloldalra.
Itt pedig hiába zendítenék dalra.

Kérded, miért tettem? Hisz magam sem értem.
Szürke birodalmam másoktól így védtem,
noha épp én voltam, aki ártott neki.
Jóvá tenném, ám a mélység nem engedi.

Hallgatom a Csendet. Itt mást nem hallhatok –
szitokszó lett nevem, elátkozott vagyok,
s ha a hídra nézek, a jövőmet látom:
füstbe vesző, csonka, hamvába holt álmom.

• Előző
• Tovább