Ideje mennem

Megdöglenél, hogy szerethess végre,
és hű szerelmet kaphass cserébe –
ezt mondod, közben nem veszed észre:
szavaddal szívem dobod szemétre.

Nem hibáztatlak. Magam sem tudtam.
Azt hittem, régen mögöttem múltam,
s lám, a bűvös-szép csapdába estem:
szemedbe nézve remélni kezdtem.

Leírtam mindent, száz érzést, vágyat,
hátha elmúlnak. De mind feltámadt,
s megannyi jeled értettem félre –
évődtél csupán, rajtam átnézve.

Magad sem tudod, mit rejt a lelked.
Én láttam benned, mit más nem sejthet,
vonzott a látvány, mint láng a pillét.
Ám tüzed rám már nem veti fényét.

Ideje mennem, nincsen itt helyem.
Utamon többé nem leszel velem,
s mivel búcsúzni túlsággal fájna,
szótlan távozom. A szívem árva.

• Előző
• Tovább